5*Ohh.ne..

*Amanda szemszöge*

Csütörtök. Ma nagyon vidáman keltem. Ránéztem az órámra. Még csak 5 óra. De már nem vagyok álmos. Így hát leültem az íróasztalomhoz és kerestem ilyen csomagoló papírt meg táskát a Unior J-s CD-hez. Miának ma van a szülinapja 21 éves lesz ezen a napon. Annyira örülök, hogy talált egy fiút. Eddig már volt egy pár az életében kb. kettő, de most remélem együtt maradnak. Igaz még nem láttam, de szeretném megismerni. Becsomagoltam világoskék virágos papírba majd amikor kész lett oldalra tettem. Katenek még nem csomagolom be, mert még sokára jön haza. Aztán kinyitottam a naplómat. Az asztalom előtt volt az ablak és így remek látvány volt amint fel kel a nap. Elkezdtem unalmamban rajzolni. Kevés sikerrel, mert észrevettem, hogy az a fiú nem csak azt írta, hogy:

Harry a füzet tolvaj. (Hanem az is, hogy:

Éld az álmaidat.. :) Én azt csinálom.

Na hát ez jó ötlet. Akkor neki az az álma, hogy elveszi a naplómat és belefirkál. De ez a mondat beleverődött a fejembe. Elkezdtem kicicomázott betűkkel írogatni, hogy: Éld az álmod. Nem tudom miért csinálom. Talán azért, mert van értelme. Utoljára 10 éves körüli voltam amikor ilyen mondatokat firkálgattam. Még mindig azon vertem a fejem rajzolás közben, hogy mire volt ez jó a fiúnak. És miért lepődött meg azon, hogy állítólag nem tudom, hogy ő ki. Na ez bonyolult. Csörgött a telefon. SMS Miától:

Szia Amy. Ma gyere át. Puszii.

Hallottam, hogy a többi család tagom is kel felfelé ezért elkezdtem öltözni. Mindennel elkészültem 7 órára és lementem. Már reggelin is túl vagyok.
-Anya ma ugye nem kell bemenni segíteni?-mosolyogva.

-De. Hogyhogy nem kell? Csütörtök van.-lefagy a mosolyom.

-Akkor elmondom, hogy ma van Mia szülinapja és nem kell bemennem a kávézóba.-reménykedve.

-Mióta parancsolsz te? Szerintem Mia elég nagy ahhoz, hogy megünnepelje magában is. Nem azt mondtad, hogy van egy barátja?-na ez jó.

-De.. de én akkor is elmegyek és rám ne számíts ma.-már húztam a cipőmet.

-Nem tudom mi bajod van Amanda, de te nem segítesz semmiben.-erre odamentem anyához.

-Hogyhogy nem segítek? Egész nap abban a buta kávézóban gürcölök és még azt mondod, hogy nem segítek? Daniel meg mindig a pofáját tömi ahelyett, hogy kivinne pár kávét.-ezt nem akartam mondani de kicsúszott.

Apa időközben lejött.

-Mi ez a kiabálás?-álmosan, meglepődötten.

-Semmi csak azt hittem van egy normális anyám.-majd kirohantam az ajtón.

*Amanda apjának szemszöge*

Nem tudom mi történt a konyhában. Mire lementem Amanda sírva rohant ki az ajtón.-Mi történt?-kérdeztem Mollytól.

-Az van, hogy a lányod nem akar szót fogadni.-sértődötten.

-Tudod jól, hogy egyikünk lánya sem.-odamentem a feleségemhez.

-De én nem tudom őt irányítani. Egyszerűen nem megy. Kiskorában minden rendben volt. De hogy mondjuk majd el neki, hogy fogadott gyerek?

-Szívem nyugodj meg. Majd ha itt az idő akkor elmondjuk.

*Amanda szemszöge*

A veszekedés után visszarohantam fél útról a naplómért, de ami most jött az egy rém álom.
-Ti nem is vagytok a szüleim?!-rohantam be.

-Megmagyarázzuk Amy.-mondták ártatlanul a "szüleim".

De én felrohantam a szobámba a naplómért majd ki az ajtón. Nem bírtam így suliba menni, ezért írtam üzenetet Miának:

Bocsi, de ma nem tudok gimibe menni. Majd lemegyek nálad délután. :)

A mosolygó smile nem volt igazi. Rohantam a parkba. Volt egy rész, ahol egy tó volt. Kerestem egy helyet ahol nincs senki. Egy fa árnyékában meg is találtam:

Ledobtam a homokba a táskámat és lehajtott fejjel sírni kezdtem.

Körülbelül 10 perce voltam ott amikor megnyugodtam kicsit és elkezdtem kavicsokat dobálni a tóba. Már kezdtem "felvidulni", vagyis legalább nem annyi sokat sírni amikor valaki hátulról átölelt. Nem érdekelt, hogy ki csak lényeg, hogy valakinek kiönthetem a szívem. Csak az járt a fejemben, hogy megnyugodjak. Nem láttam a könnyeimtől semmit. Átöleltem az illetőt. Következtettem rá, hogy ismerem, mert ő ölelt meg először és egy idegen nem ölel csak úgy meg. Megöleltem és ő erősen szorított. Én a vállába sírtam. Aztán éreztem a férfi parfümöt. Ki lehet ez? Felnéztem és megláttam. Ő Harry a fiú a kávézóból. Aztán ismét megöleltem. Körülbelül 5 perce öleltem amikor végre megszólaltam.
-Mit keresel itt?-könnyezve.

-Erre jártam és felismertelek.-próbált mosolyogni.

-Értem.-felvettem egy követ és dobálgattam megint a tóba.

-Mi történt, de csak ha szabad?-kedvesen.

-Semmi.

-Nekem elmondhatod nem ismerlek téged meg a barátaidat sem.-ő is elkezdett köveket dobálni.

-Ez igaz. Hát megtudtam hogy örökbefogadott gyerek vagyok.

-Ezt minden fogadt gyerek megtudja egyszer.

-Igen de nem ők mondták el, hanem meghallottam. Ez más.

Megint sírni kezdtem. Megint megölelt.

-Nem vagy éhes? Én még nem ebédeltem és dél múlt pár perccel.-Harry.

-Kicsit.

-Akkor várj itt mindjárt jövök.-felállt.

Pár perc múlva visszajött kezében két hamburgerrel. Na ez jó. Már szégyellni kezdtem magam.

-Neked nem kellene a barátaiddal lenned?-ekkor esett le, hogy már több mint 3 órája velem van.

-Nem. A barátaim elfoglaltak. Amúgy meg baráttal vagyok.-mosolygott.

-Értem akkor üdv barátom.-viccelődtem a kezemet nyújtva.

-Üdv. Amy. Remélem nem haragszol a csókért.-mosolygott.

-Már nem.-mosolyogtam.